Emlékművet avattak Pozbán

Pozbán emlékmű avatásra került sor, amelyet a község a holokauszt áldozatainak emlékére állítatott.

A megemlékezésen továbbá résztvett a Komáromi Zsidó Egyházközség képviseletében Paszternák Antal elnök, az Érsekújvári Zsidó Hitközség előimádkozója, Messzinger Tibor, Szigeti László a SZK NT képviselöje, n.t. Tóth Árpád, református lelkész, valamint Poz- ba község lakosai. A holokauszt áldozataira emlékezve az ünnepséget Valent Aranka polgármesternő nyitotta meg és tartott ünnepi beszédet. Ennek keretén belül röviden felidézte az eseményeket. “1944 március 19-én Magyarország német megszállás alá kerül, s ezzel együtt kezdetét veszi az ország történetének egyik legtragikusabb időszaka. A minisztertanács március 29-én napirendre tűzi és megvitatja a zsidó kérdést. Különböző intézkedéseket foganatosítanak, amelynek célja a zsidók megbélyegzése és megalázása. Kötelezővé teszik számukra a sárga csillag viselését, megtiltják lakhelyük elhagyását. Magyarország alárendelt viszonya hamarosan azt eredményezi, hogy a fokozódó nyomás hatására megszületnek az elsö zsidó törvények. Ezek a törvények a zsidóknak a közéletböl és a gazdaságból való kiszorítását szolgálják. Az 1939-ben elfogadott, sorrendben második zsidótörvény korlátozza a zsidó származású egyetemi hallgatók és az iparengedélyt kiváltani jogosult kisiparosok részarányát. Az 1941-ben hozott rendeletek már teljes analógiát mutatnak a német fajvédelmi törvényekkel. A XV. törvénycikk értelmében zsidók és nem zsidók ezután nem léphetnek frigyre. Tovább fokozódik a rendelkezések szigora. Elkobozzák a zsidó tulajdonban lévö földbirtokokat, korlátozzák az izraelita vallásfelekezet jogait. Ezt követően 1944 május 16-án megkezdődik a zsidóság deportálása.“ A szállítás embertelen körülmények között zajlott, tehervagonokban. Az uticél Németország gyárai és a Lengyelországi koncentrációs táborok. Nem kerülhette el sorsát Kárpátalja zsidósága sem. 1944 június 27-ig megtörténik a nagyobb városok és a vidék „zsidótalanítása.“ Az elhurcoltak pontos számát csak felbecsülni lehet. Többségük Buchenwald és Auschwitz gázkamráiban pusztultak el, a szerencsés túlélők pedig külföldön telepednek le. A hazatérők közül sokukat a sors gonosz játékaként a sztálini lágerekbe hurcolták. Nem csoda hát, hogy az onnan is hazatérök közül igazán kevesen maradtak szülőföldjükön, rövidesen Izraelbe, vagy más külföldi országokba emigráltak. „Megemlékezésünket a tisztelet jegyében, és egy szebb jövö reményében tartjuk. Emlékezzünk az áldozatokra, emlékezzünk a Perlmann, Kamer a Schwarz családok tagjaira, Pozba község egykori lakosaira. Emlékezzünk, családapákra, édesanyákra, fiúkra és lányokra, ifjú anyákra szívük alatt gyermekükkel. Emlékezni kell a gyerekekre, akik soha nem lehettek felnöttek, fiatal felnöttekre, akik nem alapíthattak családot, nagyszülökre, akiktöl elvették a nyugodt békés öregkort,“ fejezte be beszédét a polgármesternő. Majd hozzátette, hogy már néhány éve dolgoznak azon, hogy méltó emléket tudjanak állítani a 63 évvel ezelött történt eseményeknek. “Most elkészült, de mégsincs okunk az elégedettségre. Miért? Mert adósságokat halmoztunk fel, amiket törleszteni kell. Ezek nem anya- gi adósságok, sokkal inkább szellemi adósságok. Most arra gondolok, hogy tegyük meg itt és most, amit már meg kellett volna tennünk, mondjuk ki most Pozba község lakosai hivatalosan - E l n é z é s t ! Ez az emléknap szolgáljon arra, hogy az emlékmű előtt kellő tisztelettel és méltósággal hajtsunk fejet a jövőnket óvva a múlt tanulságaitól.“ Ezt követően Miriam Neiger Fleischmann asszony köszönő be-széde következett, amely a Poz- bai önkormányzat felé irányult. Megköszönte, hogy ez az emlékmű a régi háztelken kaphatott helyet, amely ma a falu központja. Meghatottságában a művésznő saját versével emlékezett a múltra, Ivanič Katalin előadásában. Végezetül Meszz- inger Tibor héber nyelven énekelt és imátkozott. (CZD)